BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Az újjászületés, 1958-1962A könyv listaára: 1990 Ft. Leírás:
Charles de Gaulle tábornok Franciaország legújabb kori történelmének meghatározó személyisége volt az ő vezetésével alakult meg a német megszállás idején a Szabad Franciaország felszabadító mozgalom (1940), később pedig - elnöksége idején - ő kezdeményezte azokat a társadalmi és politikai reformokat, amelyek elindították Franciaország modern kori fejlődését. Az ellenállás éveit Háborús emlékirataiban (9724150) idézte föl, a társadalmi modernizálás küzdelmeiről pedig A reménység emlékiratai című háromkötetesre tervezett visszaemlékezésben kívánt beszámolni. Az emlékiratokból azonban (az elnök halála miatt) csak az első rész készült el, amelyet magyar fordításban most a hazai közönség is kézbe vehet. A klasszikus visszaemlékezés stílusában megírt emlékirat Franciaország nagyhatalmi rangjának újbóli megszilárdulásától az 50-es évek második felétől - taglalja az eseményeket, úgy, ahogyan azt a tábornok át- és megélte. A visszaemlékezés az intézményekről szóló áttekintéssel kezdődik és az államfoi hatalom leírásával zárul. E kettő keretében ismerhetjük meg a francia alkotmányozási folyamat és a választási rendszer sajátosságait a IV. Köztársaság modernizálása érdekében tett erőfeszítéseket az intézmények rendeltetésének rögzítését az állami egység megtartásáért a francia gazdaság megtorpanásának felszámolását és a kényes európai (hatalmi) egyensúly stabilizálásáért folytatott diplomáciai tárgyalásokat. Külön fejezetben taglalja az algériai kérdés vitatott lezárását, amelyben nyilvánvalóan az önigazolás szándékával minősíti az eviani egyezményeket az államérdeknek megfelelő döntésként. A reménység emlékiratai nem objektív történet sem Franciaország, sem pedig Európa vonatkozásában a de Gaulle által is alakított történelem gaulle-ista értelmezése, amely stílusa, értékítéletei, elemzései és szereplői okán lebilincselő olvasmány. - Történeti forrásmű, nagyobb történelmi és életrajzi gyűjteményekben egyaránt helyet kaphat. ISBN: 963-9184-14-4A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 1 630 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 11:57
. Gaulle, Charles de: Az újjászületés, 1958-1962 - Jelenlegi ára: 1 630 Ft
2011. november 4., péntek
V"lm"ki -Shastri, Hari Prasad:A halhatatlanság vi - Jelenlegi ára: 2 460 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A halhatatlanság virágfüzére : részletek a Jóga VászisthábólA könyv listaára: 3000 Ft. Leírás:
A védikus filozófia és a szanszkrit nyelvű irodalom egyik legfontosabb alkotása a Jóga Vászistha, amelyben a bölcs Vászistha tanítja Ráma hercegét a világ valódi természetére és a megvilágosodás útjára. Ebben a válogatáskötetben a huszadik század első felében élt, a nagy világvallások spirituális egységét kutató és hirdető Hari Praszád Sásztri szerkesztésében és kommentárjaival kísérve ismerkedhetünk meg a mű világával. A kötet első részében a kötet magyar fordítója, Buji Ferenc nyújt bevezetést a védikus filozófia alapjaiba nyújt bevezetést. A szemelvények első felében a bölcs és tanítványa, a herceg dialógusából a keleti filozófiák legfontosabb alapvetéseinek (a világ káprázat, a megszabadulás útja az éntelenség stb. ) értelme bontakozik ki, majd Csúdála királyné tanmeséjével ismerkedhetünk meg, aki férjét tanította meg a valódi spirituális útra. A kiadványt irodalom- és szójegyzék kíséri. A szépirodalmi igénnyel megformált szövegek jó szívvel ajánlhatók a klasszikus keleti filozófiai-spirituális tanítások iránt érdeklődő olvasóknak. ISBN: 978-963-662-472-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 460 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 11:28
. V"lm"ki -Shastri, Hari Prasad:A halhatatlanság vi - Jelenlegi ára: 2 460 Ft

Brecher, Paul: Energiaáramlás - Jelenlegi ára: 1 205 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! EnergiaáramlásA könyv listaára: 1490 Ft. Leírás:
Az ezoterikus tanításokat, módszereket bemutató sorozatnak ebben a darabjában a csi-kung nevű ősi kínai egészségmegőrző módszerről olvashatunk dióhéjban. Miután a szerző definiálta a test energiáinak mibenlétét, a témával kapcsolatos alapelméleteket tekinti át, majd ismerteti az ún. energiagyakorlatokat, ír a szerzett és szexuális jellegű erőkről, csontrendszerünk karbantartásáról, végül pedig a csi-kung spirituális testre gyakorolt hatásáról. A színes fotókkal, rajzokkal kiegészített zsebkönyv végén további hasznos címeket, illetve név- és tárgymutatót találunk. ISBN: 963-9534-49-8 -978-963-9534-49-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 1 205 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 10:47
. Brecher, Paul: Energiaáramlás - Jelenlegi ára: 1 205 Ft

A GLAMOUR NAGY TEDD & NE TEDD KÖNYV - Jelenlegi ára: 1 Ft
GLAMOUR NAGY TEDD & NE TEDD KÖNYV
DIVATKALAUZ MINDEN NŐNEK c. könyv
Szerző: LEIVE, CINDI Kiadó: ILLIA & CO. A Glamour a világ egyik legjobb divatmagazinja. A Glamourban a divaton, a stíluson van a fő hangsúly. Rengeteg hasznos, a személyiség, a megjelenés, a pozitív önértékelés, és a modern világlátás kialakulását segít.
A könyv eredeti ára: 4990 Ft volt
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-04 10:42
. A GLAMOUR NAGY TEDD & NE TEDD KÖNYV - Jelenlegi ára: 1 Ft
Miklya Anna : A hivatásos - Jelenlegi ára: 2 175 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A hivatásosA könyv listaára: 2500 Ft. Leírás:
A fiatal írónő újabb, az Ünnepi Könyvhétre megjelent regénye ismét egy jellegzetes huszonegyedik századi magyar nősorsot mutat be. Egy középiskolai tanárnőről szól a történet, aki egy szigorú budai egyházi iskolában tanít, ám miután teherbe ejtett húgáért bosszút áll az egyik fiún, volt szeretőjén, rövid ideig felkerül az internetre eltitkolt múltjának egy kellemetlen dokumentuma. Egyetemistaként ugyanis a rendszerváltás utáni években, miután egy szépségversenyen kitűnt, ajánlatot kapott, és luxusprostituáltként kereste kenyerét. Az írónő a kétezres évek Magyarországát a családi konfliktusok, a karrier- és hatalomvágy által tönkretett szerelmek és emberi kapcsolatok lélektanilag hiteles hátterébe helyezve mutatja meg. Az internetes női naplók stílusában íródott, olvasmányos, színvonalas művet érdemes ajánlani a kortárs próza kedvelőinek. ISBN: 978-963-676-502-6A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 175 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 10:18
. Miklya Anna : A hivatásos - Jelenlegi ára: 2 175 Ft

fekete női zakó (42) - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
csinos fekete zippzáros, karcsúsított női ing fazonú blézer. szoknyához, nadrághoz egyarént. Géppel mosható, abszolúte nem gyűrődik . mellbőség 110 ig postaköltség nincs, személyesen a VI. kerületben vehető át.
Nézd meg a többi termékemet is kiárusítom a téli cuccaimat!!
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 10:16
. fekete női zakó (42) - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Fiú vagány farmernaci 140-es - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Új gyermek ruhák... melegitők... pulcsik.. polók... farmerok.... és sok más cuccos... nézz szét nálam
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 09:27
. Fiú vagány farmernaci 140-es - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Grandprix exklusiv verseny kerékpár - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Nincs rossz állapotban!!!
14 sebességes
a csomagtartóját viszont a rozsda megtalálta...
lámpákkal
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-11 08:59
. Grandprix exklusiv verseny kerékpár - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

2011. november 3., csütörtök
KATONATISZT PORTRÉ - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Monarchia korabeli KATONATISZT
I. VILÁGHÁBORÚ
A fotó kitűnő állapotú
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-07 08:19
. KATONATISZT PORTRÉ - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Nyelv piercing (3 db) - Jelenlegi ára: 900 Ft
Színes nyelvpiercing (3 db)
A rúd anyaga orvosi fém, hossza 16 mm.
A golyók műagyagok, átmérőjük 6mm.
Az ár és a szállítási díj is a 3 db piercingre vonatkozik!
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2011-11-07 08:00
. Nyelv piercing (3 db) - Jelenlegi ára: 900 Ft

BAUER Vapor RX:05 görhoki korcsolya - Jelenlegi ára: 26 900 Ft
Gyöngy-vásznas cipő
Alumínium 6000 görpenge
BAUER RX: 05 kerék 80 mm/82A hátul - 76 mm/82A elöl (a fordulékonyság fokozására)
ABEC 5 csapágy
Méret: 40, 5
Új, garanciával.
Jelenlegi ára: 26 900 Ft
Az aukció vége: 2011-11-21 07:27
. BAUER Vapor RX:05 görhoki korcsolya - Jelenlegi ára: 26 900 Ft
Moda 24-es lakk cipő - Jelenlegi ára: 980 Ft
Átmeneti fekete-fehér-lila lakkcipő.
Tépőzáras, szép állapotú.
Tépőzárai jó erősek.
A fehér részen csillagok vannak.
/ajánlom Újpest-drukkerek kislányának : -)) /
Orrán minimális kopás látható, nem nagyon látszik, de a korrektség miatt írom.
Kedves Vásárló!
Ön nagyon igényes, sokat törődik gyermeke ruházatával.
Köszönöm, hogy benézett az aukciómra.
Bármilyen kérdésre rövid időn belül válaszolok.
Amennyiben ideje engedi, kérem nézze meg a többi termékeimet is.
Viszontlátásra!
Üdvözlettel
Ocsi617
Jelenlegi ára: 980 Ft
Az aukció vége: 2011-11-04 07:26
. Moda 24-es lakk cipő - Jelenlegi ára: 980 Ft

Playboy női karóra óra készleten van! - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Eladó 1db , női Playboy karóra!
Készleten van!
Méretei:
-órafej: 4, 5cm
-teljes szíjhossz: 24, 5cm
Nézd meg a többi termékemet is!!!
/A nyertes licitálót kérem, hogy max. 7 nap alatt rendezze az utalást, mert utána a terméket újrahirdetem!
Ennek tudatában licitálj!!! /
Köszönöm!
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 07:13
. Playboy női karóra óra készleten van! - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
FÉRFI ELEGÁNS BUNDÁS CIPŐ.44-es ÚJ!!! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Képen látható, elegáns cipő, belül bundás. 44-es
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-10 12:25
. FÉRFI ELEGÁNS BUNDÁS CIPŐ.44-es ÚJ!!! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

20 Forint 1960 VF - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
A képen látható erősen használt bankjegy.
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-06 12:14
. 20 Forint 1960 VF - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Galsworthy, John: A sötét virá - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A sötét virág: (Irodalmi Nobel-díjasok könyvtára 13. )A könyv listaára: 2990 Ft. Leírás:
A Nobel-díjas angol író 1913-ban megjelent műve Mark Lennan beteljesületlen, reménytelen szerelméről szól. A harminc évet átfogó mű a vágyakozás regénye, a tizenkilencedik század végi hanyatló polgárság szimbolikus utalásokban gazdag rajza. A magyarul először a Franklin kiadásában 1925-ben megjelent mű (Házsongárdy Gábor régebbi fordítását Reinhardt István dolgozta át) széles körben ajánlható a realista próza kedvelőinek. ISBN: 978-963-9828-75-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2011-11-04 11:40
. Galsworthy, John: A sötét virá - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

Szántó György Tibor: Anglia története - Jelenlegi ára: 2 540 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Anglia történeteA könyv listaára: 2990 Ft. Leírás:
A szigetország történelmét az őskortól az 1980-as évekig ismertető ismeretterjesztő művet előző, 7. ISBN: 978-963-9429-98-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 540 Ft
Az aukció vége: 2011-11-04 11:17
. Szántó György Tibor: Anglia története - Jelenlegi ára: 2 540 Ft

Selke, Karsten : Állatkerti kaland - Jelenlegi ára: 860 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Állatkerti kalandA könyv listaára: 990 Ft. Leírás:
Valószínűleg sok kisgyermek vágya az, hogy saját állatkertje legyen. Nos, ez az egyébként igencsak merész álom most megvalósulhat - igaz, hogy csak nemezből. A szerző ugyanis kötete lapjain a nemezelés ősi technikájával készíthető állatfigurák előállításának műhelytitkaiba avat be. A munkához szükséges alapanyagok és a nemezzel való munka fő tudnivalóinak áttekintése után az egyes állatfajok megformázását magyarázza: egy kevés odafigyelés és némi ügyeskedés után sorra gyárthatjuk a nemezből készült majmocskákat, koalamacikat, vízilovakat, kengurukat, elefántokat, leguánokat, pandamacikat, kobrákat, zebrákat, papagájokat és tevéket. A házi alkotást a kiadvány közepébe ékelt mintaívek segítik. ISBN: 978-963-9624-89-4A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 860 Ft
Az aukció vége: 2011-11-04 09:40
. Selke, Karsten : Állatkerti kaland - Jelenlegi ára: 860 Ft

Kókuszmatrac 60x120x6 cm - Jelenlegi ára: 5 990 Ft
A termék új! Mérete: 60x120x6 cm
különleges tömörségű
100% kókuszháncs felhasználásával
Kiválóan szellőzik
Antiallergén
Huzat: cipzározható, levehető, mosható különböző mintájú pamutvászon
Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 09:43
. Kókuszmatrac 60x120x6 cm - Jelenlegi ára: 5 990 Ft

Babits szépprózája az alakzatok tükrében - Jelenlegi ára: 475 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Babits szépprózája az alakzatok tükrébenA könyv listaára: 500 Ft. Leírás:
A retorikai és stilisztikai alakzatokat tárgyaló sorozat újabb tanulmánya Babits Mihály A gólyakalifa című regényének elemzésében keresi a választ arra, hogy mely alakzatok dominálnak a műben és ezeknek mi a funkciója a szövegben. A szerző funkcionális stíluselemzésében kitér a 20. századi prózapoétika, narratológia, retorika és szövegtan multidiszciplináris nézőpontjainak tárgyalására is. Az elméleti alapvetés és a történeti háttér felvázolása után a regény szerkezetét meghatározó idő-tér és kauzalitás alakzatait veszi górcső alá, majd a pragmatikus alakzatok nyelvi kibontását végzi el a szerző az alakzatok minden szinten való érvényre jutásának igazolására törekedve. Az értekezést összegzés, a kötetet a felhasznált irodalom jegyzéke zárja. Elsősorban magyar szakos egyetemistáknak és nyelvészettel foglalkozó szakembereknek ajánlható. ISBN: 963-19-5475-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 475 Ft
Az aukció vége: 2011-11-04 08:56
. Babits szépprózája az alakzatok tükrében - Jelenlegi ára: 475 Ft

Vtech V-tech Vsmile V.smile Cars,Verdák Játék - Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Tabelle Anfang Erstellt mit MachHTML - Copyright (C) MachHTML - www. machhtml. de - Alle Rechte vorbehalten.
Angol nyelvü
programkazetták
Az aukció tárgya a fent meghirdetett kazetta,
arra licitálsz!
A meghirdetett programkazettához, hozzávásárolhatsz a felsorolt kazettákból
darabja 2800 FT
Olvasd végig !!!
A termékeimre 6 hó
csere
GARANCIA !!!
Akció !!!
Vegyél 4 kazettát és adok egy kazettát ajándékba
A programkazetták elnevezése és ajánlott korhatár
Alphabet Park Adventure Kaland a betük világában 4 - 7
Aladdin/Aladdin`s Wonders of the World Aladdin 5 - 8
The Little Mermaid/Ariel´s Majestic Journey KIshableány varázslatos utazás 4 - 7
ART STUDIO Rajztábla Kazetta -
Batman: Gotham City Rescue Batman: Gotham város szabaditása 6 - 10
Barney: The Land of Make Believe Barney: Remények országa 3 - 6
Bob the Builder Bob čpitömester 3 - 6
Blues clues: collection Day Blues clues: gyüjtögetés 3 - 6
Cinderella/ Cinderella`S Magic Wisches Hamupipöke 5 - 8
Cars: Rev it pu in radiator springs Verdák 4 - 7
Care Bears: A Lesson in Caring Gondos Bocsok 3 - 5
Dora´s Fix-it Adventure Dora A felfedezö 3 - 6
Elmo´s World: Elmo`s Big Discoveries Elmo világa: Elmo nagy felfedezései 4 - 7
Ernies + Berts Imagination Adventure Ernies &;;;;; ; Berts 4 - 7
Finding Nemo/Nemo´s Ocean Discoveries Keresd Némot 4 - 7
Go Diego Go/ Save the Animal Families Go Diego Go 3 - 5
Kung Fu Panda/Path of the Panda Panda maci 5 - 8
Lil´Bratz: Friends, Fashion and Fun LilBratz: Barátok, Divat és Buli 4 - 7
Little Red Riding Hood Piroska és a farkas 4 - 7
Mickey Mouse/Mickey`s Magical Adventure Miki egčr/Varázslatos kalandjai 5 - 8
Noddy: Detective for a Day Noddy: Detektiv egy napra 3 - 6
Ratatouille: Remy´s new Recipes Lecsó: új receptek 5 - 8
Simba´s Big Adventure Oroszlánkirály: Simba kalandjai 3 - 6
Scooby-Doo/Funland Frenzy Scooby-Doo 5 - 8
Superman Superman A legnagyobb hös 6 - 9
Spider-Man &;;;;; ; Friends: Secret Mission Spiderman &;;;;; ; barátai /Titkos missziók 6 - 9
Spider-Man &;;;;; ; Friends Doc Ock`s Challange Spiderman 6 - 9
Shrek the Third : Arthur´s School Day Adventure Shreck3: Arthur iskolai kalandjai 5 - 8
Shrek / Dragon`s Tale Shrek / Dragen 6 - 10
Sponge Bob: A day in the Life of a Sponge Spongya Bob 5 - 9
Soccer Challenge Foci Bajnokság 5 - 8
The Wiggles The Wiggles 3 - 5
Toy Story 2: Operation: Rescue Woody Toy Story 2: Woody kiszabaditása 4 - 7
Thomas &;;;;; ; Friends: engines working together Thomas és barátai/ Thomas a gözmozdony 4 - 7
The Backyargidans: Viking Voyage Vikingek utazása 3 - 5
Up Fent 4 - 6
Winnie the Pooh Mici Mackó 3 - 6
Wall. e Walle 3 - 6
Zayzoo: an Earth Adventure Zayzoo: Földi kalandok 6 - 10
Zayzoo My Alien Classmate 6 - 10
Ha a felsoroltakból szeretnél vásárolni, jelezd az aukció végén, igény szerint feltöltöm
Szállitási információk
Postaköltség 800 FT,
függetlenül a szállitási mennyiségtöl
Szállitási idö 3-7 nap
Postázás csak elöreutalás után
Aukcióim között találsz V. Smile Konzolt is
különbözö szinben,
mikrofonnal és rajzpaddal,
valamint német és angol nyelvü programkazettákat
Termékeimre 6 hó Garancia !!!
Az alábbi képek tájékoztató jellegüek
Ha nem ismered ezt a konzolt Kattints IDE
Összes termékeim megtekintésére, Kattints IDE
Tabelle Ende
Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Az aukció vége: 2011-11-04 08:33
. Vtech V-tech Vsmile V.smile Cars,Verdák Játék - Jelenlegi ára: 2 700 Ft

Elektromos szeletelő kés - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Elektromos szeletelő kés.
Tökéletesen működő, burkolatán hajszál vékony repedés, mely működését nem befolyásolja.
Személyesen is átvehető Szegeden, de postázom is.
Postaköltség súly alapján a mindenkori postai díjszabás szerint.
Több áru megvásárlása esetén egy postaköltséggel egy csomagban küldöm.
A licitált áruk összevárhatók!
1950. 46. 81.
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 08:00
. Elektromos szeletelő kés - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

2011. november 2., szerda
ELEKTROMOS CIGARETTA E-CIGI SZETT + 20DB PATRON!!! - Jelenlegi ára: 2 299 Ft
191 DOBOZ CIGI KEVESEBB MINT 100FT:!!!!
BEVEZETŐ ÁRON!!! SZEMÉLYESEN AZZONAL ÁTVEHETŐ, ILLETVE UTALÁS ÚTÚN MÁSNAP POSTÁZOM, NEM KELL HETEKET VÁRNI!!!
ecigaretta + 20 patron + hálózati töltő +aútóstöltő és usb kábel
BÁTRAN "GYÚJTSON RÁ" A DOHÁNYOSOKAT KITILTOTT HELYEKEN IS!
Ismerkedjen meg a dohányzásleszoktatás legújabb és jelenleg leghatékonyabb módszerével, az elektromos cigarettával, mely a nikotinfüggőség kezelése mellett a szertartás mozdulatsorát is képes pótolni és lehetővé teszi, hogy valóban könnyedén, idegesség és az elhízás veszélye nélkül tudjuk eldobni az egészségre káros valódi cigarettát.
Ha az elektromos cigarettát használja a mindennapi dohányzás helyett, nem kényszer a leszokás.
Tökéletesen imitálja a valódi dohányzást, annak súlyosan káros mellékhatásai nélkül. Az E-cigaretta "füstjét" - mely mikroelektronikai szabályozó technológiát, és mikroporlasztási eljárást alkalmaz - kátrány nélkül lélegezhetik be a dohányzók.
Az E-cigaretta megdöbbentően valósághű élményt nyújt, kezdve a valósághű formától, a füstöt imitáló párától egészen az olyan apró részletekig, mint a megszíváskor az elektromos cigaretta készülék végén felizzó vörös fény, mely a parázst idézi.
A párologtató (mert erről van szó) három részből áll. A cserélhető, eldobható patron tartalmazza a folyadékot, melyet az atomizátor bont egészen finom párává ami szinte megkülönbözhetetlen a füsttől. Az akku látja el árammal az atomizátort, a fűtőszálat a pára testmelegre hevítéséhez és az akku végén található státuszjelző ledet - ez utóbbi a parázshoz hasonló izzást produkál. Az akku USB-s töltővel számítógépről tölthető.
Amikor beleszív a cigarettába, a következőkre kell figyelnie:
- Ne szívja a cigarettát gyorsan, lassú és hosszú szippantásokkal éri el azt a hatást amit a megszokott, normál cigarettája nyújt.
- Ne szívjon túl kicsi slukkokat, és ne szívjon bele túl sokszor a cigarettába rövid idő alatt. Ez negatív hatással van a cigaretta működésére.
- Mindig lassan szívjon a cigarettába (5-7 alkalommal „ rágyújtásonként” ), majd hagyja, hogy az atomizátor legalább 2-3 percet pihenjen. A készülékek túlzott használata hibás működéshez vezethet.
Az első feltöltés legalább 5 órán át tartson!
Az elektromos cigaretta patron az illóolaj mellett kizárólag nikotint tartalmaz, amelynek erősségét mi választjuk meg, ugyanakkor nem tartalmaz kátrányt, nitrogén cianidot, nitrogéndioxidot, cián és arzénvegyületeket, valamint szénmonoxidot.
A patronok nikotintartalma:
magas-high, közepes-med, alacsony-low és nullás nikotin tartalmú lehet.
Ha Ön dohányzik és elege van a rossz közérzetből, a sárga fogakból és körmökből, a dohányszagú leheletből és ruhából, a reggeli kínzó köhögésekből, vagy Ön nem
dohányzik, de szeretne segíteni dohányos családtagján, ismerősén? - Akkor a legjobb választás az elektromos cigaretta!
- az elektromos cigaretta nem ég, nem büdös, nem füstől, így káros anyag nem jut a szervezetbe.
- teljesen imitálja az eredeti cigarettát, használatakor pára képződik, így meghagyva a dohányzás élményét,
- könnyedén le tud szokni a dohányzásról,
- ezzel óvja környezete és saját maga egészségét,
- lényegesen kevesebbet költ rá, mintha dohányozna.
A csomag tartalma:
1 db elektromos cigaretta,
1 db hálózati töltő a dobozban, + autóstöltő és usb kábel
20 db. nikotinos patron!!!
termékeim között nikotinos (közepes) patront is talál.
KACSOLATTARTÁS EMAILBAN, A TELEFONT RITKÁN TUDOM FELVENNI A MUNKÁM MIATT!!!!
A vásárlási értesítőt az elérhetőségeimmel kiküldi a rendszer a nyertesnek.
A nyertest kérem, hogy 3 napon belül vegye fel velem a kapcsolatot és az adás-vétel lebonyolítása egy héten belül történjen meg.
Jelenlegi ára: 2 299 Ft
Az aukció vége: 2011-11-01 07:42
. ELEKTROMOS CIGARETTA E-CIGI SZETT + 20DB PATRON!!! - Jelenlegi ára: 2 299 Ft
Adams 116 hosszú ujjú póló Pókemberes - Jelenlegi ára: 700 Ft
Adams 116 hosszú ujjú pókemberes felső
Szép állapotban!
Folt és szakadás mentes!
A ruhákat mosva és vasalva kínálom eladásra dohányfüst és kisállat nélküli lakásból!
Nézd meg a többi termékemet is!
Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2011-11-04 07:14
. Adams 116 hosszú ujjú póló Pókemberes - Jelenlegi ára: 700 Ft

CSAVARHÚZÓKÉSZLET LEÁRAZTAM !!!!! - Jelenlegi ára: 380 Ft
Csavarhúzókészlet 4db lapcsavarhúzóés 3db. csillag csavarhúzó. Originál csomag.
Jelenlegi ára: 380 Ft
Az aukció vége: 2011-11-10 07:08
. CSAVARHÚZÓKÉSZLET LEÁRAZTAM !!!!! - Jelenlegi ára: 380 Ft

Mécsestartó, gyertyatartó, szív alakú üveg. - Jelenlegi ára: 100 Ft
Szív alakú Gyertyatartó
Mécsestartó
Anyaga: üveg
Mérete: 9 cm X 8 cm
Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2011-11-10 06:56
. Mécsestartó, gyertyatartó, szív alakú üveg. - Jelenlegi ára: 100 Ft

FIAT PUNTO 1 GYÚJTÓTRAFÓ - Jelenlegi ára: 1 Ft
Fiat puntó 1 gyújtótrafó. Vagy postázom, vagy érte kell jönni!! Nem viszem sehova!!! (3)
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-20 06:28
. FIAT PUNTO 1 GYÚJTÓTRAFÓ - Jelenlegi ára: 1 Ft

Szuper édes őszi kis sapi! APA KEDVENCE !!! - Jelenlegi ára: 550 Ft
Kedves Látogatóm: -)
Aukciómon erre az édes APA KEDVENCE feliratos kis őszi sapira licitálhatsz!
: -)
Kb. 3-6 hó bababuksira való: -)
Köszönöm, hogy itt jártál!
Sikeres licitálást és további szép napot: -)!
Sok szép baba ruhát, gyermek ruhát, egyebet találsz aukcióim között: -)
Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 11:21
. Szuper édes őszi kis sapi! APA KEDVENCE !!! - Jelenlegi ára: 550 Ft

farmer szoknya - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
yegyszer használt új állapotban lévő hibátlan farmerszoknya. Nagyon különleges, mert szép bronzos színű csillogása van neki, így olyan barnás beütése van.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-09 10:48
. farmer szoknya - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

MNG világosszürke Újszerű kordnaci 40-es - Jelenlegi ára: 1 Ft
Trendi világosszürke trapézszabású MNG mikrokord naci. Rejtett kapcsos gombolással, elöl övbújtató nélkül , derékrészen bélelt. Hibátlan újszerű állapotban , talán egyszer-kétszer volt hordva. Beleírt mérete 40-es.
Kérlek a mért adatokat vedd figyelembe.
Kérem hogy csak olyanok licitáljanak akik komolyan is gondolják , és egy héten belül elutalják a vételárat , ellenkező esetben a terméket újraindítom és NEGATÍV értékelést adok.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 10:45
. MNG világosszürke Újszerű kordnaci 40-es - Jelenlegi ára: 1 Ft

Matchbox Superfast hovercraft kisautó - Jelenlegi ára: 500 Ft
Eladó egy régi Matchbox Superfast hovercraft kisautó
Made in England
1972
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-01 10:30
. Matchbox Superfast hovercraft kisautó - Jelenlegi ára: 500 Ft

FORD Fiesta jobbos tükör - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Új , utángyártott , bowdenes állítású. fekete, jobb oldali..
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-06 09:45
. FORD Fiesta jobbos tükör - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Philip Russel tunika XS - Jelenlegi ára: 1 Ft
**************************
Az aukció tárgya a képen látható Philip Russel fűzős tunika.
Méret probléma miatt eladó, egyszer sem volt viselve, csak ki lett mosva.
A személyes átvételt sajnos nem tudom megoldani, ezért kérlek ennek tudatában licitálj.
Köszönöm.
******************************
A sablont hintasbaby készítette
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 09:40
. Philip Russel tunika XS - Jelenlegi ára: 1 Ft
Kangu Mei Tai, kötős kenguru, hordozó terepmintás - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó egy Kangu Mei tai,
kötős kenguru, keveset használt,
szép állapotú.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-09 09:12
. Kangu Mei Tai, kötős kenguru, hordozó terepmintás - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

SÖTÉTKÉK SZABADIDŐNADRÁG - Jelenlegi ára: 690 Ft
Eladó a képen látható sötétkék szabadidőnadrág.
Belső szárhossz 70 cm, külső szárhossz 99 cm,
derékbőség kihúzás nélkül 32 cm (2x) kihúzva 52 cm (2x),
csípőbőség 62 cm (2x).
Jelenlegi ára: 690 Ft
Az aukció vége: 2011-11-12 08:26
. SÖTÉTKÉK SZABADIDŐNADRÁG - Jelenlegi ára: 690 Ft

BABA FARMER - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
ELADÓ ÚJ KERTÉSZ FARMER 74-ES MÉRETŰ NAGYON ARANYOS.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-09 08:10
. BABA FARMER - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-09 08:10
. BABA FARMER - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
2011. november 1., kedd
Akácrönk kerti kiülő szaletli sörpavilon ÚJ - Jelenlegi ára: 110 000 Ft
Akácrönkből készült kerti kiülő eladó, házhoz szállítás megoldható. 2 m-es asztallal, paddal.
Nagyobb méretben is rendelhető, 2, 5 méteres illetve 3 méteres asztallal. Nagyobb méret esetén kérje árajánlatunkat.
Jelenlegi ára: 110 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 08:00
. Akácrönk kerti kiülő szaletli sörpavilon ÚJ - Jelenlegi ára: 110 000 Ft

Frédi és Béni -A Teljes Negyedik Évad 5DVD - Jelenlegi ára: 2 499 Ft
Tartalom: eredeti dvd filmek bontatlanul
Magyar szinkronnal és felirattal
Az öt dvd ára együtt 2. 499 Ft!
Ritkaság, boltban nem beszerezhető!
A két szakival szakítani csalárd remény,
folytatódik a kőkori családregény.
E dobozzal nem tudsz nagyot tévedni,
íme, itt az egész negyedik évad, ni!
Ahogy cukrász tölcsérbe a vaníliát
oly módon a kőkorszaki famíliát
összeszedtük mi neked öt DVD-re,
fújhatod a rímeket az év végére!
S ha megvolt a Frédi-esztrád,
tekints meg pár édi extrát!
A klasszikus szinkronnal kaphatjuk a kiadást kézhez,
mert Romhányi hányta a rímeket vagy 12 részhez.
Csákányi, Márkus, Psota és Váradi kölcsönözték akkor hangjukat.
Anyukák-apukák, ugye nosztalgikus a hangulat?
De Hanna és Barbera készített Frédi-Bénit 166-ot,
és angolul egy kaland sem maradhatott.
Új fordítókkal (mint Speier) indult újra a rímrangadó,
s Papp, Mikó, Für és Pogány lett az új hangadó.
EXTRÁK:
Egyéb - Van két rajzoló és egy tudós, és olyan kis édik, hogy a filmet két részen át szöveggel kísérik. (Márga Anna bemutatja / Hirtelen siker, Bumm-bumm Benő / A kis Benő)
Dokumentumfilm - Vajon ki írta meg Frédi főcímdalát, és kapott érte sok nevetést és dellát? Ő az, Hoyt Curtin, a rajzfilmzenekirály, egy dokumentumfilm neki is kijár.
Egyéb - A Frédi és Béni tarolt, de mekkorát! Egymillió évvel előzte meg korát! És ez a rajzfilm lett az első a sorban, mely helyet kapott este a főműsorban.
Előzetes
(5 külön dvd-n GYŰJTŐDOBOZ NÉLKÜL)
Kérem tekintse meg termékeinket:
soldiertom1 - vaterabolt termékei
Tisztelt Érdeklődő!
KIZÁRÓLAG CSAK A TERMÉKLAPON OLVASHATÓ SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK ELFOGADÁSA ESETÉN LICITÁLJON A TERMÉKRE!
Átvételi módok:
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL:
A 14. kerületben, a Bosnyák térnél található irodánknál lehetséges hétköznap délután.
FUTÁRSZOLGÁLATTAL:
Termékeinket az MPL Futárszolgálat szállítja házhoz.
A termék értékbiztosított küldeményként kényelmes háztól-házig küldéssel érkezik.
Az ár minden terméknél a csomag súlyától és értékéről függetlenül kerül felszámításra
Díjak: Banki átutalás esetén 890 Ft
Utánvéttel: 1. 390 Ft ( a Futárnak fizetendő a küldemény és a futárköltség)
Kedvezmény: 15. 000 Ft feletti film vagy könyv vásárlása esetén ingyenes futárszolgálat!
POSTAI ÚTON:
Minden küldeményünket ajánlott küldeményként bélelt borítékban postázzuk banki előre utalás után.
A költség a küldemény súlya alapján változó.
A postaköltségek: 1-2 db DVD, Blu-Ray 490 Ft
3-4 db DVD, Blu-Ray 660 Ft
5-6 db DVD, Blu Ray 890 Ft
6 db-tól 1040 Ft
Kedvezmény: 10. 000 Ft feletti vásárlásnál a postaköltség ingyenes!
Könyvek esetén általában 660, 890 Ft a postaköltség
Kedvezmény: 6db könyv illetve 10. 000 Ft feletti vásárlásnál a postaköltség ingyenes!
Műszaki termékeknél általában 660, 890 FT
Jelenlegi ára: 2 499 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 07:12
. Frédi és Béni -A Teljes Negyedik Évad 5DVD - Jelenlegi ára: 2 499 Ft

Eredeti tibeti buddhista fali imamalom mantrával - Jelenlegi ára: 1 Ft
Tradícionális tibeti buddhista nagy fali imamalom, mantratekerccsel töltve. Kívül Ommanipemehung mantra és a 8 szerencsejel. Szélessége 10 cm, magassága 10 cm, mélysége 4, 5 cm. 100% igényes kézimunka.
Óriási imamalom választék:
http: //www. vatera. hu/user/account/list_selling. php? q=imamalom
Kérem, csak az licitáljon, aki 7 nap alatt le tudja bonyolítani a fizetést és a szállítást.
Mindenkitől ezúton kérek elnézést, akinek ez az ügyintézés természetes, de a hónapokig húzódó aukciók miatt vagyok kénytelen kihangsúlyozni a licitálási feltételeket, a későbbi félreértések megelőzése érdekében.
Termékeim között kizárólag eredeti tibeti buddhista ritkaságok találhatók: szobrok, tangkák, ezüst gaok, gyógynövényekből évszázados receptek alapján készült kolostori füstölők, malák, imazászlók, imamalmok, folyamatosan bővülő választékban.
Budapesten személyes átvétel lehetséges, vidékre előre utalás után ( áruérték+postaköltség ) küldöm.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-19 06:41
. Eredeti tibeti buddhista fali imamalom mantrával - Jelenlegi ára: 1 Ft

Új pamut zoknik 140 ft/db. - Jelenlegi ára: 140 Ft
Új pamut boka zokni,
Ára: 120ft, /db
mérete 27-30.
Jelenlegi ára: 140 Ft
Az aukció vége: 2011-11-01 06:15
. Új pamut zoknik 140 ft/db. - Jelenlegi ára: 140 Ft

1969 - es Hollóházi hamutál GYŰJTŐKNEK - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Hollóházi hamutál 1969-ből, hibátlan, vitrin állapotban.
átmérő: 15, 5 cm
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-07 04:19
. 1969 - es Hollóházi hamutál GYŰJTŐKNEK - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Vásárlási utalvány, Vagabond és Geox cipők! - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
10 000. - Ft értékű vásárlási utalvány, amely beváltható a www. cipoboltonline. hu webáruházban Vagabond és Geox felnőtt és gyermek cipők vásárlására.
A kupont (az azonosító kóddal) postán vagy e-mailben is kérheted miután az összeg a számlánkra beérkezett.
A kupon beváltható : 2011. 11. 31. -ig
A kupon értékén felül lévő összeget külön kell fizetni a webáruházban!
Személyes átvétel nincs, csak postázom a terméket - ajánlott levélként!
Csere nem érdekel!
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-11 08:59
. Vásárlási utalvány, Vagabond és Geox cipők! - Jelenlegi ára: 6 500 Ft

Sexy ÚJ tanga állítható oldalpántos S-M-L - Jelenlegi ára: 500 Ft
Sexy, új állítható oldalpántos tanga. S, M, L méretre is jó.
- ezüst elasztikus, fényes anyag, uv sárga széllel
- ezüst elasztikus, fényes anyag, pink széllel
- pink elasztikus, fényes anyag, pink széllel
- gyöngyházas rózsaszínes fényes anyag, pink széllel
- lilás-rózsaszínes kígyómintás, fekete széllel
- arany mintás , fekete széllel
Mindegyik egyedi darab.
Nézd meg a többi aukciómat is!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 08:45
. Sexy ÚJ tanga állítható oldalpántos S-M-L - Jelenlegi ára: 500 Ft

8 részes kétoldalas ágynemű garnítúra új AKCIÓ k18 - Jelenlegi ára: 2 700 Ft
A termék hideg és meleg étkezési utalvánnyal is fizethető
A legújabb 2011-es kétoldali mintás garnitúra
8 részes ágynemű garnitúra
Cipzáros
Paplan huzat: 2db 140x200cm
Nagy párna huzat: 2db 70x90cm
Kis párna huzat: 2db 40x50cm
Lepedő: 1db 220x230cm
A 8. rész egy díszpárna huzat
(ugyan olyan mintájú mint a garnitúra)
Új bontatlan
A két oldalas azt jelenti (a képen is látszik) a garnitúra mind két oldalán különböző minta van.
Az oldalamon található sok minta!
3 , 6, 7 és 8 részes garnitúrák is nagy választékban!
Személyes átvétel csak a x. kerületi címemen lehetséges hétköznaponként 18 órától!!!
Előre egyeztetés szükséges!
A sablont készítette: jumping73.
Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Az aukció vége: 2011-10-31 07:57
. 8 részes kétoldalas ágynemű garnítúra új AKCIÓ k18 - Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Jegesmaci picinyével fehér plüss állat Mosható - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Uni-Toys, Kézimosás 30 fokon. Tépőzáras a kicsinyét tartó mancs, tökéletes állapot
Nem müszálas, Méret: 24 cm magas, szélesség a pópójánál: 14 cm.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-18 06:44
. Jegesmaci picinyével fehér plüss állat Mosható - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Floyd Afrikában 2. rész Bontatlan - Jelenlegi ára: 999 Ft
Tartalom: eredeti dvd film
Magyar szinkronnal és felirattal
A legendás szakácszseni ismételten visszatér, hogy újabb remek és színpompás ételekkel, hihetetlen sztorikkal és lélegzetelállító helyek bemutatásával kápráztassa el a képernyő előtt ülőket.
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2011-11-08 06:18
. Floyd Afrikában 2. rész Bontatlan - Jelenlegi ára: 999 Ft

M-L-es Marks&Spencer fekete fodros pulóver - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Hibátlan, koromfekete különleges fodros póló pulóver.
Hossza 54 cm, mb 49 cm, ujja 59 cm.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-18 04:33
. M-L-es Marks&Spencer fekete fodros pulóver - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

HP Q5949A fekete toner (1320) - Jelenlegi ára: 17 719 Ft
SzínFeketeKapacitás2500 oldalKompatibilis termékekLaserJet 1320Kompatibilis termékekLaserJet 1160Kompatibilis termékekLaserJet 3390
Jelenlegi ára: 17 719 Ft
Az aukció vége: 2011-11-18 02:43
. HP Q5949A fekete toner (1320) - Jelenlegi ára: 17 719 Ft

ÚJ SAMSUNG 8Gb Micro SD Kártya - 8gb micro sd card - Jelenlegi ára: 2 290 Ft
Megérkeztek!!
Eladó néhány Samsung 8 Gg-os micro SD kártya!
"8Gb, kényelem, több hely, több szórakozás! "
Személyes átvétel Budapest belvárosában, vagy előre egyeztetett helyszínen.
Aki postai utat választ, annak előre utalás után, 500 Ft ellenében tudom küldeni a terméket.
/a kép illusztráció/
Jelenlegi ára: 2 290 Ft
Az aukció vége: 2011-11-11 01:36
. ÚJ SAMSUNG 8Gb Micro SD Kártya - 8gb micro sd card - Jelenlegi ára: 2 290 Ft
VADONATÚJ, nyuszis meleg TÉLI OVERÁLL, 6-9 hó - Jelenlegi ára: 3 900 Ft
MÉG EGY OVERALL A KÍNÁLATBAN : )
(még két fiús jön, amint lesz időm feltenni - a többi már csak csomiban, mert picik, 0-3-hósak)
VISSZATÉRVE NYUSZIS ARANYOSRA:
- a lemért méreteket nézzétek legyetek szívesek, a 68/74/stb. t sosem tudom, vagy ha be is van írva, sokszor nem mérvadó
- a csizmácska talpa 12-13 cm, gumírozott és átfedéssel a naci szára alatt, tehát tartja a meleget - a hossz egyébként naciszárig 56 cm, csizmával 60
- a karhossz belső
- VADONATÚJ ÉS HIBÁTLAN: működik a cippzár, no folt, szakadás, rejtett csalafintaság - egész egyszerűen ez már a sokadik darab volt és nem került használatra.
Még címkés, tehát akár ajándékba is kiváló - elvileg 6000 Ft körül lenne az ára.
- annyi megjegyzés, hogy mikros anyag és szedi a szöszt, közelképen nyuszi felett látszik, de ennyi... könnyen orvosolható.
belseje egyébként a klasszikus selymes poliészter, kívül hópergető orkán, de ez a textilszerű fajta, szőrmécske kapucniban és nyakat védve, bélelt, melegen tartó darab.
Szívesen postázom is, de pontos összeget csak kapcsolatfelvételkor tudok majd megadni - viszonylag könnyűnek tűnik, max. 500 Ft lehet az ajánlott posta.
KÖSZÖNÖM!
Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2011-11-08 01:09
. VADONATÚJ, nyuszis meleg TÉLI OVERÁLL, 6-9 hó - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)